Botanix - növénytermesztési szaklap

Botanix magyar kiadésa

A növények magról való termesztése

  • Egynyári növények
  • Évelő növények
  • Zöldségfélék
  • Fatörzsű növények

Egynyári növények

Az egynyári növények palántáinak neveléséhez könnyebb szubsztrátumot használjunk (agyag és tőzeg keverékét 1:0–3). A fagyérzékeny fajokat fagymentes helyiségben (lakás, üvegház) termesszük és csak május 15-e után ultessük ki.

A virágcserepet töltsük meg földdel 2 cm-re a peremtől. Bontsuk fel a zacskót és a magokat egyenletesen osszuk el az edényben. A kis magokat (mákszem nagyságúakat) inkább ne fedjük be talajjal. A nagyobb magokat fedjük be vékony talajréteggel (0,5–1 cm).

Vetés után a virágcserepet üvegtáblával fedjük le (ezt az eljárást főleg a kisebb magoknál szükséges alkalmazni, melyeket nem fedtünk be talajjal). Az üvegtáblát napi rendszerésséggel kb. 5–10 percre távolítsuk el. Az első gyökerek megjelenése után, a zsenge növényeket fedjük be vékony talajréteggel (1–2 mm) és a virágcserepet már ne fedjük le üvegtáblával. A zsenge növények elegendő fényt igényelnek.

Ha túl sűrűn vetettük el a magokat, a zsenge növényeket – amikor megjelenik rajtuk az első két levél – elültethetjük egyenként egy virágcserépbe.

Az apró magokat (lenmag) nem szükséges betakarni talajjal, a vetés után esetleg meggereblyézhetjük a talajt. A napraforgót és a kukoricát 2–3 magonként 5–10 cm mély gödrökbe ültetjük. Az egynyári növényeknél el kell döntenünk, hogy belefogunk-e a palánta nevelésbe vagy közvetlenül kiültejük őket a talajba. Azon növények, melyekből előzetesen palántát neveltünk, 1–2 hónappal hamarább virágoznak.

A vetés helye: A – üvegház, melegágy, lakásban az ablakpárkányon, hőmérséklet 20–25 oC B – közvetlenül a talajba A számok az év hónapjait jelölik, – (a gondolatjel) azt jelenti, hogy a magokat közvetlenül a maradandó helyükre kell elvetni

Latin megnevezés Szlovák megnevezés Vetés helye Vetés időpontja Vetés
Ageratum mexicanum Agerát mexický A 1.-3. 5.
Agrostemma githago Kúkoľ poľný B 9.-10. / 4.
Amaranthus Láskavec B 4.
Antirrhinum majus Papuľka väčšia B 4.
Bidens ferulifolia Dvojzub metlinatý A 2.-3. 5.
Callistephus chinensis Astrovka čínska A / B 3. / 4. 4.-5.
Capsicum sp. Paprika A 3. 5.
Carthamus tinctorius Požlť farbiarska B 4.
Centaurea imperialis Nevädza cisárska B 4.
Crupina vulgaris Krupina obyčajná B 3.-4.
Convonvulus triocolor Pupenec trojfarebný B 4.
Cucurbis sp. Tekvica A / B 4. 5. / netreba
Cuphea lanceolata Kufea širokolistá A 3.-4. 5.
Dipsacus laciniatus Štetka laločnatá B 9.-11. / 2.-3.
Dorotheanthus bellidiformis Poludňovka sedmokrásková A 3.-4. 5.
Eragrostis abyssinica Milota habešská A 3.-4. 5.
Eschscholtzia californica Slncovka kalifornská A / B 3. / 4.
Felicia heterophylla   A / B 3. / 4. 5.
Gazania rigens Gazánia ohnivá A 3.-4. 5.
Chrysanthemum coronarium Chrysamtémovka vencovitá B 4.
Ipomea purpurea Povojník purpurový B 4.
Lavatera trimestris Slezovec trojmesačný B 4.
Linum Ľan B 4.
Lopezia racemosa Lopézia strapcovitá A 3. 5.
Mirabilis jalapa Nocovka jalapská A / B 3. / 4. 5.
Nicandra physalodes Nikandra machovkovitá A 4. 5.
Nicotiana rustica Tabak dedinský A 3.-4. 5.
Nicotiana tabacum Tabak fajčiarsky A (2.-)3.-4. 5.
Nigella damascena Černuška damascénska B 4.
Nigella orientalis Černuška východná B 4.
Papaver rhoeas Mak vlčí A 9.-11. / 3.-4.
Papaver somniferum Mak siaty B 4.
Phalaris canariensis Lesklica kanárska B 4.
Portulaca grandiflora Portulaka veľkokvetá A 3.-4. 5.
Riccinus communis Ricín obyčajný A / B 3.-4. / 4. 5.
Salvia splendens Šalvia ohnivá A 2.-4. 5.
Solanum pseudocapsicum Ľulok paprikový A 3. 5.
Tagestes Aksamietnica A / B 4. 5.
Tithonia rotundifolia Titónia okrúhlolistá A / B 3.-4. / 4. 5.
Ursinia anethoides Urzínia kôprolistá A / B 4. 5.
Zea mays Kukurica siata B 4. 5.
Zinnia elegans Cínia pôvabná A / B 4. 5.
jednoročné okrasné trávy: Aegilops, Bromus, Hordeum, Lagurus ovatus jednoročné okrasné trávy: mnohoštet, stoklas, jačmeň, zajačí chostík A / B 4. 5. / netreba

Évelő növények

Az évelő növények vetésénél ugyanazt az eljárást alkalmazzuk mint az egynyári növényeknél. Minden évelő növény palántája közvetlenül kint nevelhető (az elején a fák árnyékában, később a napon is).

Latin megnevezés Szlovák megnevezés Vetés időpontja Vegetatív szaporítás
Achilea Rebríček 4. delením
Ajuga Zbehovec delením
Alisma Žabník 4.-5. delením
Alyssum Tarica 4. delením
Anemone Veternica 3.-4. delením
Anthemis tinctoria Ruman farbiarsky 4.  
Aquilegia Orlíček 3.-5. delením
Aristolochia Vlkovec 4.-5.* delením
Aruncus vulgaris Udatník lesný delením
Asarum europaeum Kopytník európsky delením
Atropa bella-dona Ľuľkovec zlomocný 4.-5.  
Batrachium Močiarka delením
Calendula officinalis Nechtík lekársky 3.-5.  
Callitriche Hviezdoš delením
Campanula sp. Zvonček 3.-4. delením
Carex Ostrica 3.-4.* delením
Carlina Krasovlas 3.-4.  
Convalaria Konvalinka delením
Corydalis Chochlačka delením
Dianthus Klinček 6.-8. delením
Digitalis Náprstník 6.-8. delením
Echinacea purpurea Echinacea purpurová 3.-5. delením
Echium Hadinec 9.-10., 3.-4.  
Eleocharis Bahnička delením
Euphorbia Prýštec delením
Filago arvensis Bielolist obyčajný 3.-4.  
Gaillardia ariasta Kokarda ohnivá 4. delením
Geranium Pakost 4.-5. delením
Hacquetia Hviezdnatec delením
Helianthus decapetalus Slnečnica delením
Hemerocallis Ľaliovka 4.* delením
Hepatica Pečeňovník delením
Hieracium Jastrabník 3.-4.* delením
Hosta x undulata Funkia delením
Hypericum Ľubovník 4.* delením
Chamomilla recutita Rumanček pravý 9.-11., 3.-4.  
Inula Oman delením
Iris pseudoacorus Kosatec žltý 3.-4.* delením
Iris – ostatné druhy Kosatec – ostatné druhy 3.-4.** delením
Isopyrum Veterník 3.-4. delením
Jovibarba Skalnica delením ružíc
Juncus Sitina 3.-4.* delením
Lamiaceae – Acinos, Calamintha, Lamium, Teucryum, Thymus hluchavkovité – dušovka, marulka, hluchavka, hrdobarka, materina dúška 3.-4.* delením
Lemna, Wolfia Žaburinka, Wolfia delením
Leucanthemum Margarétka 3.-5. delením
Linum – vytrvalé druhy Ľan – vytrvalé druhy 3.-5. delením
Lupinus polyphyllus Lupína mnoholistá 3.-5. delením
Luzula Chlpaňa 3.-4.* delením
Lychnis Kukučka 3.-5. delením
Lysimachia Čerkáč delením
mäsožravé rastliny mäsožravé rastliny 4.-7. *** delením; in-vitro ***
paprade paprade celoročne *** delením; in-vitro ***
Phlox Flox delením
Plantago Skorocel 4.* delením
Primula Prvosienka 3.-4. delením
Pyrethrum parthenium Rimbaba obyčajná 4.-5.(-6.) delením
Ranunculus Iskerník 3. delením
Rudbeckia hirta Rudbekia srsnatá 3.-4. delením
Salvia – vytrvalé druhy Šalvia – vytrvalé druhy 3.-4. delením
Saxifraga Lomikameň 3.-4.* delením
Scutelaria Šišak 3.-4. delením
Sedum Rozchodník delením, koreňové, stonkové a listové odrezky
Sempervivum Rozchodnica delením ružíc
Silene Silenka 3.-5. delením
Sisyrinchium Mečovka 4. delením
Tragopogon Kozia brada 3.-4.  
Trifolium Ďatelina 4.  
Trollius altissimus Žltohlav najvyšší 3.-4. delením
Typha Pálka delením
Vicia Vika 4.-5.  
Viola Fialka 4.-5. delením
vytrvalé trávy vytrvalé trávy 3.-5. delením
  • Zöldségfélék

Metélőhagyma

A magokat áprilisban-májusban vagy augusztusban közvetlenül a kerti ágyba vetjük el (0,5 cm mélyen). Az ágyast folyamatosan gyomtalanítjuk (ez nagyon fontos főleg a növények kikelési időszakában) és nedvesen tartjuk. A későbbiekben a metélőhagyma nem számít igényes növénynek. Sűrű csomókat alkot, melyeket 2–3 évente szükséges szétválasztani és szétültetni.

Téli időszak beköszönte előtt a metélőhagymát (a gyökereit) kiássuk (kb. 10 cm-es talajrétegről van szó), hagyjuk egy kicsit kiszáradni és egy házhoz közeli helyre egymásra rétegezve rakjuk le és a lehullott levelekkel takarjuk be. Télen (decembertől februárig) heti rendszerességgel kiveszünk néhány metélőhagyma gyökeret és 2–3 napig 10 oC-os hőmérsékletnél tartjuk. Ezt követően virágcserépbe ültetjük és a lakás ablakába rakjuk (bentre). Körülbelül egy hét elteltével fog kikelni a metélőhagyma és egy hónapig fogyaszthatjuk a C-vitaminban gazdag, friss metélőhagymaszárat.

Kapor, édeskömény, kömény, ánizs

A magokat áprilisban vetjük el, sárgarépa mellett köztes növényként is használható. A további gondozás a veteményeságy gyomtalanításából és időnkénti öntözéséből áll. Uborkaszezon alatt a kaprot az uborkabefőttek készítésénél is használhatjuk. Vegetációs időszakban a kömény leveleivel ízesíthetjük a leveseket, salátákat vagy húsok köreteként tálalhatjuk. Édeskömény, kömény és ánizs magkeverékéből készült tea hatékony ellenszere a „szeleknek“ és az egyéb emésztési nehezségeknek. Ősszel kivehetjük az édeskömény és a kömény gyökerét (úgy mint a petrezselyem esetében) és a zöldségleveseket ízesíthetjük velük.

Paprika, paradicsom és fekete ebszőlő – magvetése

Március hónap második felében 2–3 magot teszünk egy agyagos talajjal megtöltött virágcserépbe (melynek átmérője 6–8 cm, magassága kb. 8 cm – de nagyobb is lehet). A virágcserepeket világos, de nem túl meleg helyre helyezzük (megfelel a szobahőmérséklet is). A túl magas hőmérséklet azért nem ajánlatos, mert a növények az átültetésüket követően „hősokkot” kapnának. Május 15-ig lákásban termesztjük a növényeket. Utána közvetlenül az ágyasba ültetjük őket.

Hüvelyesek – bab, borsó, szója, földimogyoró (amerikaimogyoró)

A babot, borsót, szóját előzetes palánta nevelés nélkül közvetlenül a kertbe vetjük. A földimogyoró esetén szükséges az előzetes palánta nevelés, mely olyan módon történik, mint a paradicsom palánta nevelése (lásd feljebb). Nem ajánlatos újból termeszteni őket az egymást követő 3–6 évben, a betegségek és kártevők elterjedése miatt.

Faj Vetés a magok begyűjtésének időszaka
  időpont mélység cm-ben mód  
Bokros bab (magbegyűjtés céljából termesztve) 5.-6. 5 fészekbe való vetés, 40×40 cm-es vetési távolság 7.-10.
Bokros bab (hüvelyek begyűjtése céljából termesztve) 5.-7. 5 fészekbe való vetés 40×40 cm-es vetési távolság hüvelyek 6.-10.
Szója 1.-5.5. 4–5 sorokba való vetés, 40 cm-es sorok közötti távolsággal, egy sorban a növények közötti távolság 5 cm 9.-10.
Földimogyoró (amerikaimogyoró) palánták nevelése 3.-4. hóban, palánták ültetése kintre 5. hóban; bő termés elérése érdekében üvegház vagy melegágy szükséges; lakásban való termesztés esetén gyakran támádják takácsatkák 2 fészekbe való vetés 40×40 cm-es vetési távolság, fontos a talaj átszellőztetése, mert az elvirágzás után a hüvelyek a talajba fúródnak 8.-9.(-12.)
  • Fatörzsű növények

A magvetés hasonló módon történik mint az egynyári növényeknél, csak egy különbséggel. A fagytűrő fajok magjait ki kell tenni a fagy hatásának. Tehát márciusban-áprilisban szükséges őket elvetni és a vetést vagy a kertben végezzük el vagy az ablak külső részére helyezzük, hogy a vetést fagy és alacsony hőmérsékletek érjék.

Azon fajok magjait, melyek nem fagytűrőek (akáciák, eukaliptuszok, proteák, babér,…), olyan módon vetjük, mint az egynyári növények magjait és 20–25 oC-os hőmérsékletet biztosítunk a vetés számára.

A vetés mélysége a magok méretétől függ. Az eukaliptuszok apró magjait nem kell talajjal befedni, csak a talaj felső rétegébe nyomkodjuk őket. A többi apró magot vékony talajréteggel fedjük le. A nagyobb magokat (tölgy, oliva) 3–5 cm mélyre ültetjük. A kimondottan nagy magokat (gesztenye, dió) 5–10 cm mélyre ültetjük.

««« Előző szöveg: NOVODOR FC alkalmazása a burgonyabogár ellen Következő szöveg: Mihez kezdjünk a levágott fűvel? »»»

Szerda 2008.11.19. 21:20 | Nyomtatás | Termesztési útmutatók

Bemutatjuk a Szlovákiai Növénytermesztők Klubját (KPR)

Logo of KPR - Gardeners Club Slovakia









A Szlovákiai Növénytermesztők Klubja a világ minden pontjáról származó kertészek önkéntes szervezete. Tovább